Főoldal Galéria Eszközök Referenciák Kapcsolat

Magamról

Török Ferenc pirotechnikus portréTörök Ferenc vagyok a Pirofilm Kft. ügyvezetője. 1973 óta dolgozom a Mafilm-nél, kezdetektől produkciósként a látványtechnikával foglalkozom. A piro- és fegyvertechnikai csoporthoz csak 1988-ban kerültem. 2000-ben lettem vezető pirotechnikus. A MAFILM-nél hárman vagyunk vezető pirotechnikusok, de kiváló háttérsegítséggel rendelkezünk, hiszen a fizikai állományunk a korábbi "állami" Mafilm pirotechnikusai voltak. A Magyarországon forgatott filmek 90%-ában mi hárman végezzük a pirotechnikai feladatok koordinálását. Jelentős eszköztárral rendelkezünk, amit igény szerint folyamatosan bővítünk. Vállalom továbbá zenére szinkronizált tűzijáték tervezését, kivitelezését is.

Mafilm Pirotechnika

A film- és szórakoztatóiparban, illetve a színházakban speciális effektusokat (SFX) használnak az élmény növelésére. Magyarországon ezeknek a feladatoknak igen jelentős részét a MAFILM Piro munkatársai oldják meg. Ilyen feladatok
a pirotechnikai-hatások (pl. robbanás, láng, szikra), illetve egyéb hatások (szél, havazás, eső, köd, stb.) létrehozása.

Az alábbiakban a MAFILM Piro bemutatkozó videóját tekinthetik meg:

A weboldalról

A Galériában az eddigi munkáinkról készült képekből válogattunk, amelyek talán a legjobban mutatják meg, mivel is foglalkozunk. Az Eszközök oldalon azokról a készülékekről, berendezésekről tájékozódhatnak, amelyekkel a mindennapi feladatainkat oldjuk meg. A Referenciák oldalon csoportosítva láthatnak videogalériákat eddigi munkáinkból. A Kapcsolat oldalon pedig elérhetőségeinket találhatja meg, illetve közvetlenül küldhet e-mailt.

Szolgáltatásaim

  • filmes pirotechnika

  • tűzijáték

  • havazás, műhó terítés

  • láng show

  • ködözés, füstölés (füstgép)

  • koncert pirotechnika

  • speciális effekt

  • egyéb látványtechnikai szolgáltatások

Veszélyes pillanatok - MTVA riport a Hogy volt? c. műsorban